1993-ban vásároltuk meg a "Lilli-Put" városnéző nosztalgia kisvonatot, melyet azóta Balatonfüreden üzemeltetünk sikeresen.
A kisvonatot a Lilli-Put Közlekedési Fejlesztő és Vállalkozási Kft. /1021 Budapest, Tárogató út 54./ készítette 1989-ben és 1991. március 13-án helyezte forgalomba.
A szerelvény a gyártó cég tulajdonában a Margit-szigeten szállította utasait 1993 július 12-ig, majd a "H.P.H." Kft. vásárolta meg. Az elmúlt 15 évben, azóta is Balatonfüred útjait járta a "Zöld" kisvonat.
A megjelenésében is attraktív, idegenforgalmi látványosságnak is számító városnéző kisvonat vonzza a kikapcsolódásra, pihenésre és ismeretszerzésre vágyó turistákat.
Ez a kisvonat egy mozdonyból 3 kocsiból áll. 60 felnőtt illetve 75 gyermek utas szállítására alkalmas. A kisvonat utolsó kocsija kifejezetten a mozgássérültek számára lett kialakítva a beszállást segítő liftes emelő szerkezettel.
A kisvonat környezetbarát, euro 4-es motorral légrugózással rendelkezik. Liliput kisvonatunk a bel- és külföldi vendégek körében osztatlan sikert aratott, eddig kb. egymillió utast szállítottunk balesetmentesen, vendégkönyvünkben több ezer elismerő bejegyzés olvasható.
A megjelenésében atraktív, regionális idegenforgalmi látványosságnak is számító Liliput városnéző kisvonat a Balaton 15-20 km-es körzetéből is vonzza a kikapcsolódásra, pihenésre, ismeretszerzésre vágyó turistákat.
A Vitorlás tértől indulva tesszük meg 9 kilométeres, 30 perc időtartamú városnéző körútunkat. Balatonfüred város területén már 30 éve is közlekedett kisvonat, így már komoly hagyománya van a városnéző Liliput kisvonat közlekedésének. A városnéző kisvonatunk az idelátogató kül- és belföldi vendégek, valamint a város lakóinak - különös tekintettel az ifjabb és idősebb korosztályra - teljes megelégedésére üzemel.
A városnéző kisvonatunkkal megismerkedhetnek az utazók a város nevezetességeivel, összekapcsoljuk a Fürdővárosi részt az Óvárossal, ezzel is elősegítve a két településrész egymáshoz való közeledését, az üdülővendégek a parttól távolabbi részekre való felvezetését.
Tevékenységük szerepel a szállodák és csárdák helyi és külföldi reklámanyagában, Münchentől-Hamburgig végtelenített videó kazetták forognak a német utazási irodákban, bemutatva Balatonfüredet és a Liliput kisvonat által nyújtott színvonalas tevékenységet. Többek között szereplünk a Balatonfüredet bemutató képes ismeretterjesztő könyvben, és az MTV MC sorozatában is. A közelmúltban készített velük a német MDR TV egy 30 perces turisztikai sztorira épülő reklámfilmet, mely film már forgalmazásra került Európa német nyelvterületén, tovább öregbítve Balatonfüred hímenét.
Mivel a kisvonat minden kocsija kihangosított így lehetőség van külön kérésre Magyar Német Angol nyelvű idegenvezetést kérni, így az utasok menet közben alapos tájékoztatást kaphatnak a látnivalókról.
Legyen Ön is a vendégünk, a Balatonfüredi Liliput városnéző kisvonat utasa!
További képek | További részletek
... a Liliput Dotto kisvonatunkkal várostnézni Balatonfüreden! Ismerje meg Balatonfüred nevezetességeit egy kisvonatos kirándulással. Az Ön rendelkezésére áll a balatonfüredi H.P.H Kereskedelmi, Közlekedési Kft. Ne feledje: Ha balatonfüreden jár, a Liliput kisvonattal ( címeres Liliput dotto kisvonattal ) az igazi városnéző kisvonatal valóban jól jár!
... körében kedvelt közlekedési eszköz a Liliput Dotto kisvonat, amely kellemes városnéző körútra viszi a kirándulni vágyókat. A Liliput városnéző kisvonat az időjárástól függően szinte egész évben üzemel. (április-október) Balatonfüred város látványosságait, a belváros utcáit érintő útvonalon túl a város legnépszerűbb helyeire is elszállítja utasait.
Városunkba, Balatonfüredre ellátogatók számára nyújtható szolgáltatási körnek, látványos kiegészítője a Liliput Városnéző Kisvonat. Gumikerekes kisvonatunk különböző városi, illetve Euro-régiós rendezvényeknek állandó résztvevője. Emellett kulturális és céges rendezvények, gyermekprogramok, esküvők megvalósításában is rendelkezésre állunk.
Városnéző kisvonatunk a Vitorlás térről ( hajóállomástól egy percre!) indulva teszi meg városnéző körútját. Megismertetjük az utazókat a város nevezetességeivel, összekapcsoljuk a Fürdővárosi részt az Óvárossal, ezzel is elősegítve a két településrész egymáshoz való közeledését, az üdülővendégek a parttól távolabbi részekre való felvezetését.
Liliput Kisvonat | design by: NetStilus | Minden jog fenntartva * www.liliput-kisvonat.hu * 2007 - 2012